Egy ashram születése

Több ashramban is jártam már életem során. Szeretem a varázsukat, hogy egyszerre képesek nyújtani a nyüzsgést és a belső elmélyülést. Talán a megélt tapasztalatok miatt fogadtam megtisztelő kihívásként a felkérést egy ashram tervezésére.

Nem egy új épület tereit kellett megálmodnom, hanem egy meglévő épületet újragondolni, új „köntösbe” csomagolni. Könnyű vagy nehéz a feladat? Elsőre talán könnyűnek tűnhet, de nem az. A meglévő főfalakhoz kellett igazodnom, és ez már önmagába hordozta a nehézséget. A használható belső terek kialakítása jobbára csak a közfalak átmozgatásával lesz lehetséges. A korábbi funkciók megváltoznak, több szoba megszűnik, összeolvad, hiszen egy közösségi épületben nagyobb térre van szükség egy családi ház nappalijánál. A tervezés során is ez volt az elsődleges cél: a lehető legnagyobb tér kialakítása a közösségi élet számára.

A másik fontos helyiség a konyha volt. Egy ashram életében a konyha is átértékelődik. Az otthoni konyhákkal ellentétben nincs napi használatban, de egy-egy program idején nyüzsgő központtá válik. Ebben a konyhában pedig egyrészt a közösségi összejöveteleken főznek majd, másrészt lehetőséget kínál vegetáriánus főzőtanfolyamoknak is. Ezért mind a helye, a mérete, mind pedig a formája és elrendezése nagy hangsúlyt kapott a tervezés során.

A fenti két helyiségen kívül biztosítani kellett az öltözési és fürdési lehetőségeket a jógázóknak. Mindkét nem számára elkülönített, praktikus öltöző és fürdő kialakítása mindig kemény dió. Tervezés során mindenki ezeken a „haszontalan” helyeken igyekszik a négyzetmétereket megspórolni, hiszen nehezen kiszámítható mennyire lesznek majd használatban. Ugyanakkor van egy ergonómiai kötöttség az öltözködés térszükséglete miatt. Ezt az optimális egyensúlyt és praktikus térkapcsolatot kellett megtalálnom, talán ez volt a feladat legnehezebb része.

A helyiségek elrendezését nemcsak a praktikum, hanem a védikus filozófia is vezérelte. Mint spirituális központ, teret kellett biztosítani a hatalmas oltárnak, amelyre az ashram lehető legtöbb helyéről lehet majd rálátni. Számomra még fontos volt egy elvonulásra szánt kisebb hely kialakítása, ahol zavartalanul lehet meditálni, elvonulni pár órára a világ zajától.

Azt hiszem, elmondhatom, hogy sikerült jól átgondolt térkapcsolatokat alkotnom egy nagyon kedves közösség számára.

Kapcsolódó cikkek
szerző

Szincsák Anna

Témák
error: Content is protected !!